Ebből a szakaszból megtudhatjuk, hogyan használjuk a FreeBSD-n beállított nyomtatónkat. Röviden most itt foglaljuk össze az ide tartozó felhasználói parancsokat:
Ezek mellett létezik még a nyomtatók és a hozzájuk tartozó sorok irányítására alkalmas parancs is, az lpc(8), amelyre a A nyomtatók vezérlése című szakaszban fogunk részleteiben kitérni.
A nyomtatók/sorok /etc/printcap
állományban szereplő nevük szerinti
megadásához az lpr(1), lprm(1) és
lpq(1) parancsok közül mindegyik elfogadja a
-P
nyomtatónév
paramétert. Ennek köszönhetően
képesek vagyunk nyomtatási feladatokat küldeni,
eltávolítani vagy felügyelni az egyes
nyomtatók soraiban. Ha nem használjuk a
-P
kapcsolót, akkor az érintett
nyomtató a PRINTER környezeti
változó által meghatározott lesz.
Végül, ha a PRINTER nevű
környezeti változót sem
állítottuk be, akkor a parancsok
alapértelmezett módon az lp
nevű nyomtatót fogják használni.
A továbbiakban az alapértelmezett nyomtató kifejezés a PRINTER környezeti változó által megnevezett nyomtatóra fog utalni, illetve ha ezt nem definiáltuk, akkor az lp nevű nyomtatóra.
Az állományok kinyomtatásához írjuk be:
% lpr állománynév ...
Ezzel kinyomtatjuk az összes felsorolt állományt az alapértelmezett nyomtatón. Ha nem adunk meg állományokat, akkor az lpr(1) parancs a szabványos bemenetről várja a nyomtatandó adatokat. Például ezzel a paranccsal néhány igen fontos rendszerállományt tudunk kinyomtatni:
% lpr /etc/host.conf /etc/hosts.equiv
A nyomtató megválasztásához így adjuk ki a parancsot:
% lpr -P
nyomtatónév állománynév ...
Ez a példa kinyomtatja az aktuális könyvtár részletes listáját a rattan nevű nyomtatón:
% ls-l
| lpr-P
rattan
Mivel egyetlen állományt sem adtunk meg az
lpr(1) programnak, az lpr parancs a
nyomtatandó adatokat a szabványos bemenetről
várja, ami jelen esetünkben a
ls -l
parancs
kimenete.
Az lpr(1) ezeken felül még képes értelmezni rengeteg formázásra, konverzióra, másolatok készítésére stb. utasító kapcsolót is. Erről bővebben a Nyomtatási beállítások című szakaszban lesz szó.
Amikor az lpr(1) programmal nyomtatunk, az összes nyomtatandónk egy “nyomtatási feladatnak” nevezett csomagba kerül, ami pedig az LPD nyomtatási rendszerébe. Minden nyomtatóhoz tartozik egy nyomtatási sor, ahol részünkről és mások által eddig kiadott nyomtatási feladatokat találhatjuk. A nyomtató ezután ezeket érkezési sorrend szerint dolgozza fel.
Az alapértelmezett nyomtatóhoz tartozó
sor állapotát az lpq(1) programmal tudjuk
megnézni. Ha egy adott nyomtatóra vagyunk
kíváncsiak, akkor használjuk a
-P
kapcsolót. Például a
% lpq -P
bamboo
parancs a bamboo nevű nyomtató sorát fogja megmutatni. Példaképpen lássuk is ilyen esetben az lpq parancs eredményét:
bamboo is ready and printing Rank Owner Job Files Total Size active kelly 9 /etc/host.conf, /etc/hosts.equiv 88 bytes 2nd kelly 10 (standard input) 1635 bytes 3rd mary 11 ... 78519 bytes
Itt három nyomtatási feladatot láthatunk a bamboo nyomtatási sorában. Az első nyomtatási feladat, amit a kelly nevű felhasználó küldött, a 9-es “feladatszámot” kapta. A nyomtatóhoz tartozó összes feladat kap egy ilyen egyedi számot. Többnyire nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk, azonban szükségünk lehet rá, ha éppen törölni kívánjuk a hozzá tartozó nyomtatási feladatot. Ezzel majd a Nyomtatási feladatok eltávolítása című szakaszban foglalkozunk.
A kilences számú nyomtatási feladat két állományt tartalmaz: ha a parancssorban több állományt adunk meg az lpr(1) programnak, akkor az egy nyomtatási feladatnak számít. Ez egyben a pillanatnyilag aktív nyomtatási feladat (ezt a “Rank” oszlopban szereplő active érték jelzi), tehát a nyomtató éppen ezzel foglalatoskodik. A második nyomtatási feladat közvetlenül az lpr(1) szabványos bemenetére érkezett. A harmadik a mary nevű felhasználótól jött, és ez egy nagyobb méretű nyomtatási feladat. A nyomtatandó állomány elérési útvonala túlságosan hosszú ahhoz, hogy ki lehessen írni, ezért az lpr(1) csak három pontot jelez ki helyette.
Az lpq(1) kimenetének első sorai is nagyon hasznos információt tartalmaz: megtudhatjuk, mit csinál éppen (legalább is az LPD szerint) a nyomtató.
A -l
kapcsolóval az lpq(1)
parancstól kérhetünk sokkal
részletesebb listázást is.
Például így nézhet ki a
lpq -l
parancs eredménye:
waiting for bamboo to become ready (offline ?) kelly: 1st [job 009rose] /etc/host.conf 73 bytes /etc/hosts.equiv 15 bytes kelly: 2nd [job 010rose] (standard input) 1635 bytes mary: 3rd [job 011rose] /home/orchid/mary/research/venus/alpha-regio/mapping 78519 bytes
Ha meggondoltuk volna magunkat egy nyomtatási feladattal kapcsolatban, az lprm(1) paranccsal még törölni tudjuk a sorból. Az lprm(1) gyakran még a folyamatban levő nyomtatási feladatot is képes eltávolítani, azonban előfordulhat, hogy a nyomtatási feladat egy része már elvégzésre került.
Az alapértelmezett nyomtató sorából csak úgy tudunk nyomtatási feladatokat törölni, ha először az lpq(1) segítségével megkeressük a számukat. Ha ez megvan, írjuk be:
% lprm feladatám
Adott nyomtatóról a -P
kapcsoló segítségével tudunk
nyomtatási feladatot törölni. A most
következő parancs a bamboo
nevű nyomtatóról törli a 10-es
számú nyomtatási feladatot:
% lprm -P
bamboo 10
Az lprm(1) parancs esetén még használhatóak az alábbi rövidítések is:
Eltávolítja a hozzánk tartozó az összes nyomtatási feladatot (az alapértelmezett nyomtatón).
Eltávolítja az adott felhasználóhoz tartozó összes nyomtatási feladatot (az alapértelmezett nyomtatón). Kizárólag a rendszergazdák képesek erre, a rendes felhasználók csak a saját nyomtatási feladataikat törölhetik.
A nyomtatási feladat száma, a
felhasználói név vagy a
-
megadása nélkül az
lprm(1) törli az alapértelmezett
nyomtatón éppen aktív
nyomtatási feladatot, amennyiben az a miénk.
Csak a rendszergazdák képesek
bármilyen aktív nyomtatási feladatot
törölni.
Ha kiegészítjük az imént
említett rövidítéséket a
-P
paraméter megadásával,
akkor az alapértelmezett nyomtató helyett
bármelyik másikat is használhatjuk.
Például ez a parancs eltávolítja az
aktuális felhasználó összes
nyomtatási feladatot a rattan
nevű nyomtatón:
% lprm -P
rattan -
Megjegyzés: Hálózati környezetben az lprm(1) csak arról a gépről engedi törölni a nyomtatási feladatokat, amelyről küldték ezeket, még abban az esetben is, amikor ugyanaz a nyomtató más számítógépekről is elérhető. A következő parancssorozat ezt igyekszik szemléltetni:
% lpr-P
rattan myfile % rlogin orchid % lpq-P
rattan Rank Owner Job Files Total Size active seeyan 12 ... 49123 bytes 2nd kelly 13 myfile 12 bytes % lprm-P
rattan 13 rose: Permission denied % logout % lprm-P
rattan 13 dfA013rose dequeued cfA013rose dequeued
Az lpr(1) parancs számos olyan beállítást enged, amelyekkel a szövegek formázását, grafikák átalakítását illetve más állományformátumok használatát, másolatok készítését, nyomtatási feladatok irányítását és még sok minden mást el tudunk végezni. Ebben a szakaszban pontosan ezekről a kapcsolókról lesz szó.
Az lpr(1) most következő opciói a nyomtatási feladatokban található állományok formázását vezérlik. Akkor használjuk ezeket a beállításokat, ha a nyomtatási feladat nem tartalmaz nyers szöveget, vagy ha nyers szöveget akarunk formázni a pr(1) segédprogrammal.
Például az alábbi parancs kinyomtat egy halászati-jelentés.dvi nevű (a TeX betűszedű rendszerből már jól ismert) DVI állományt a bamboo nevű nyomtatón:
% lpr -P
bamboo -d halászati-jelentés.dvi
Ezek a beállítások a nyomtatási feladatban szereplő minden egyes állományra vonatkoznak, ezért nem keverhetjük (például) a DVI és ditroff formátumú állományokat egy nyomtatási feladaton belül. Ehelyett külön nyomtatási feladatokban kell elküldenünk az eltérő formátumú állományokat, és mindegyik nyomtatási feladathoz külön konverziós beállításokat kell megadnunk.
Megjegyzés: A
-p
és-T
kapcsolók kivételével az itt felsorolt összes beállításnak a kiválasztott nyomtatóhoz szüksége van a megfelelő konverziós szűrőre. Például a-d
opció használatához kell egy konverziós szűrő a DVI formátumhoz. A Konverziós szűrők című szakasz erről ad bővebb tájékoztatást.
-c
Cifplot állományok nyomtatása.
-d
DVI állományok nyomtatása.
-f
FORTRAN forrás nyomtatása.
-g
Plot formátumú adatok nyomtatása.
-i szám
A kinyomtatott szöveg behúzásának növelése a szám értékével. Ha nem adjuk meg a számot, akkor ennek értéke 8 lesz. Ez a beállítás csak bizonyos konverziós szűrőkkel működik.
Megjegyzés: Ne hagyjunk helyet az
-i
és a szám között.
-l
A szöveg formázás nélküli nyomtatása, vezérlőkarakterekkel együtt.
-n
Ditroff (eszközfüggetlen troff) adat nyomtatása.
Nyomtatás előtt a szöveg formázása a pr(1) programmal. Lásd pr(1).
-T
cím
Az állomány neve helyett a
fejlécben a címet
jeleníti meg a pr(1). Ennek a
beállításnak csak a
-p
opcióval együtt van
hatása.
-t
Troff adat nyomtatása.
-v
Raszteres adatok nyomtatása.
Vegyünk az iméntiekre egy példát. A következő parancs az ls(1) szépen megformázott man oldalát nyomtatja ki az alapértelmezett nyomtatón:
% zcat /usr/share/man/man1/ls.1.gz | troff-t
-man | lpr-t
A zcat(1) kitömöríti az ls(1)
man oldalának forrását és
átadja a troff(1) parancsnak, ami ebből
létrehoz a GNU troff formátumának
megfelelő kimenetet és továbbadja az
lpr(1) parancsnak, ami végül elküldi a
nyomtatási feladatot az LPD
nyomtatási rendszernek. Mivel az lpr(1)
parancsnak megadtuk az -t
kapcsolót, a
nyomtatási rendszer a GNU troff formátumban
érkező adatokat magától át
fogja alakítani olyan formátumra, amit a
nyomtató is képes lesz megérteni.
Az lpr(1) most felsorolandó beállításaival az LPD rendszert arra tudjuk utasítani, hogy a nyomtatási feladatot különleges módon kezelje:
Egyetlen példány helyett hozzon létre példányszám számú példányt a nyomtatási feladatban található összes állományból. A rendszergazda a nyomtató kímélése érdekében ezt a lehetőséget letilthatja, amivel inkább a fénymásoló használatára ösztönzi a felhasználókat. Lásd A másolatok számának szabályozása szakasz.
A beállítás illusztrálásaként most az alapértelmezett nyomtatón először nyomtassunk ki három példányt a parser.c, majd ezután a parser.h állományokból:
% lpr -#3
parser.c parser.h
A rendszer küldjön levelet a nyomtatási feladat teljesítése után. Ekkor az LPD a nyomtatási feladat elvégzése után levelet küld a helyi postafiókunkba. A levélben kifejti, hogy sikeres volt-e a nyomtatás, vagy esetleg valamilyen hiba keletkezett, és ha hiba történt, akkor pontosan mi is volt az.
Ne másolja közvetlenül az állományokat a nyomtatási könyvtárba, hanem készítsen hozzájuk szimbolikus linkeket.
Egy nagyobb nyomtatási feladat elvégzése esetén javasolt használni ezt a kapcsolót. Ezzel a megoldással helyet tudunk spórolni a nyomtatási könyvtárban (amikor a nyomtatási feladatok könnyen megtelítheti a nyomtatási könyvtárat tároló állományrendszert). Emellett időt is takarítunk meg, mivel az LPD-nek nem kell a nyomtatási feladat minden egyes bitjét átmásolni a nyomtatási könyvtárba.
Van azonban egy hátránya: mivel az LPD ekkor közvetlenül az eredeti állományra fog hivatkozni, ezért a nyomtatás befejezéséig azt nem módosíthatjuk vagy törölhetjük.
Megjegyzés: Ha egy távoli nyomtatónak küldjük a nyomtatási feladatot, akkor az LPD a helyi és a távoli számítógép között mégis kénytelen lesz átmásolni a nyomtatási feladatot, így a
-s
kapcsoló egyedül csak a helyi nyomtatási könyvtárban fog helyet spórolni. Ettől eltekintve még ilyenkor is hasznunkra válhat.
Törölje a nyomtatási feladatban
szereplő állományokat, miután
átmásolta ezeket a nyomtatási
könyvtárba, vagy miután a
-s
kapcsoló
használatával kinyomtatta ezeket. Nagy
körültekintéssel
használjuk!
Az lpr(1) most következő beállításai a nyomtatási feladatok fejlécében megjelenő szövegekre vannak hatással. Így ha letiltottuk a fejléclapok használatát, akkor ezek a kapcsolók lényegében semmit sem állítanak. A Fejléclapok című szakaszból tudhatunk meg többet ezek beállításáról.
A fejléclapon megjelenő hálózati név helyett a szöveg fog szerepelni. A hálózati név általában annak a gépnek a neve, ahonnan a nyomtatási feladatot küldték.
A fejléclapon megjelenő nyomtatási feladat neve helyett a szöveg fog megjelenni. A nyomtatási feladat neve általában a benne szereplő első állomány nevével egyezik meg, ha a szabványos bemenetről nyomtatunk, akkor egyszerűen csak stdin.
Ne nyomtasson fejléclapot.
Megjegyzés: Bizonyos helyeken előfordulhat, hogy ennek a kapcsolónak nincs semmilyen hatása a fejléclapok létrehozásának módszeréből fakadóan. A részleteket lásd a Fejléclapok szakaszban.
A nyomtatóink rendszergazdájaként nekünk kell telepítenük, üzembe helyeznünk és kipróbálnunk ezeket. Az lpc(8) parancs használatával még jobban képesek vagyunk kapcsolatba lépni velük. Az lpc(8) paranccsal:
el tudjuk indítani és le tudjuk állítani a nyomtatókat;
be- és ki tudjuk kapcsolni a nyomtatási soraikat;
át tudjuk rendezni az egyes sorokban található nyomtatási feladatokat.
Először is essen pár szó a fogalmakról: ha a nyomtató leállt, akkor semmit sem fog kinyomtatni a sorából. A felhasználók továbbra is képesek nyomtatási feladatokat küldeni, amik azonban egészen addig fognak várakozni, amíg a nyomtatót el nem indítjuk vagy a sorát ki nem ürítjük.
Ha egy sort kikapcsolunk, akkor (a root kivételével) egyetlen felhasználó sem képes nyomtatási feladatokat küldeni a nyomtatónak. A bekapcsolt sorok képesek csak nyomtatási feladatot fogadni. A nyomtató elindítható kikapcsolt sorral is, ilyenkor egészen addig folytatja a nyomtatási feladatok elvégzését, amíg a sor ki nem ürül.
Általánosan elmondható, hogy az lpc(8) parancs használatához a root felhasználó jogosultságaira van szükségünk. Az lpc(8) parancsot minden más esetben csak a nyomtató állapotának ellenőrzésére vagy a megakadt nyomtató újraindítására használhatjuk.
Foglaljuk röviden össze az lpc(8) parancsait. A legtöbb parancs kiadásához még szükséges egy nyomtatónév paraméter megadása is, amivel megnevezzük az utasítani kívánt nyomtatót. Helyette használható az all szó is, amivel az /etc/printcap állományban szereplő összes nyomtatót egyszerre utasíthatjuk.
Az aktuális nyomtatási feladat megszakítása és a nyomtató leállítása. Ha a nyomtatási sort még nem kapcsoltuk ki, a felhasználók küldhetnek további nyomtatási feladatokat.
A nyomtató könyvtárából töröljük a régi állományokat. Esetenként adódhat, hogy bizonyos nyomtatási feladatok állományait nem takarította el az LPD, különösen abban az esetben, amikor a nyomtatás vagy az adminisztrálás során keletkezett valamilyen hiba. Ez a parancs segít megtalálni a nyomtatási könyvtárból már kikopott állományokat és törli ezeket.
Az újonnan érkező nyomtatási feladatok besorolásának kikapcsolása. Ha a nyomtató még működik, akkor folytatni fogja a sorban még bennmaradt nyomtatási feladatok elvégzését. A rendszergazda (a root) még a kikapcsolt sorok esetén is küldhet nyomtatási feladatokat.
Ez a parancs valójában akkor hasznos, ha egy új nyomtató vagy egy új szűrő működését próbálgatjuk: ilyenkor érdemes kikapcsolni a nyomtatási sort és root felhasználóként nyomtatási feladatokat küldeni. A többi felhasználó a tesztelés befejezéséig nem tud majd nyomtatási feladatokat küldeni, vagyis egészen addig, amíg a nyomtatási sort vissza nem kapcsoljuk az enable paranccsal.
A nyomtató üzemen kívül helyezése. Lényegében megegyezik egy disable és utána egy stop parancs kiadásával. Az üzenet akkor jelenik meg, amikor a valaki megpróbálja lekérdezni a nyomtató állapotát az lpc status paranccsal, vagy amikor megnézi a nyomtatási sorát az lpq(1) paranccsal.
A nyomtatóhoz tartozó nyomtatási sor bekapcsolása. A felhasználók ezután már képesek lesznek a nyomtatónak feladatokat küldeni, azonban egészen addig nem nyomtatódik ki semmi, amíg a nyomtatót el nem indítjuk.
Megmutatja a parancsnév parancshoz tartozó súgót. A parancsnév megadása nélkül a rendelkezésre álló parancsok listáját kapjuk meg.
Elindítja a nyomtatót. A felhasználók ezt a parancsot tudják használni abban az esetben, amikor valamilyen megmagyarázhatatlan okból az LPD működése megáll, viszont ezzel nem tudják elindítani a stop vagy down parancsokkal leállított nyomtatót. A restart parancs megegyezik az abort és a start egymás utáni kiadásával.
Elindítja a nyomtatót, és a nyomtató nekilát kinyomtatni a sorában levő nyomtatási feladatokat.
Leállítja a nyomtatót, és a nyomtató az aktuális nyomtatási feladat befejezése után már nem kezd neki újabbnak. Ettől függetlenül a felhasználók még továbbra is képesek feladatokat küldeni a nyomtatási sorába.
Átrendezi a nyomtatónév nevű nyomtató sorát úgy, hogy a megadott azonosítójú feladatot vagy a megadott felhasználónévhez tartozó nyomtatási feladatokat a sor elejére teszi. Ennél a parancsnál nyomtatónévnek nem adhatjuk meg az all értéket.
Üzembe helyezi a nyomtatót, tulajdonképpen a down parancs ellentéte. Megegyezik egy egymás után kiadott start és enable paranccsal.
Az lpc(8) a fenti parancsokat a parancssorból fogadja el. Ha itt nem adunk meg neki semmilyen parancsot, akkor az lpc(8) interaktív módba vált, ahol ugyanezeket a parancsokat adhatjuk ki, egészen az exit, quit parancsok vagy az állományvége jelzés begépeléséig.
Ha kérdése van a FreeBSD-vel kapcsolatban, a következő
címre írhat (angolul): <[email protected]>.
Ha ezzel a dokumentummal kapcsolatban van kérdése,
kérjük erre a címre írjon: <[email protected]>.